Térségünk
Programok - érdekességek

Mura - Természetjárás, horgászat, vízitúra

Zala megye DNY-i részén kanyarog hazánk egyik legsebesebb folyója, a Mura. Valódi vadvíz ez, melyet ugyan gátak közé szorított az ember, de megzabolázni mégsem tudta, így mind a mai napig szabadon változtatja medrét. Épít és rombol egyszerre, mint ahogy azt a sík vidékre érkező, ott megszelídülő folyók általában teszik. Gyönyörű meandereivel (folyókanyarulataival) itt is, ott is átszeli a határt Magyarország és Horvátország között, miközben kavicspadokat, zátonyokat épít, a sodrásnak kitett oldalon pedig partfalakat mos alá. A Murát, gyöngyfüzér szerűen kísérik a hajdani folyókanyarulatok lefőződött ágai, az úgynevezett morotvatavak.

A folyót ártéri ligeterdők, üde rétek szegélyezik, melyek növény és állatvilága rendkívül gazdag, nem véletlenül került törvényi oltalom alá 2007-ben (Muramenti Tájvédelmi Körzet néven). A tájvédelmi körzet bemutatására a Balaton-felvidéki Nemzeti Park túrákat is szervez (lásd a honlapon!). 2012-től kezdődően pedig az UNESCO döntése alapján e vidék is része az Európa Amazonaszának aposztrofált, Duna-Dráva-Mura Bioszféra Rezervátumnak is.

A Mura a helyi emberek életében hajdan központi szerepet játszott, hiszen vize hallal táplálta őket, ártéri erdei fával látták el az itt élőket, s a folyót kísérő nedves rétek az állattartás számára biztosítottak ideális feltételeket. A Mura hajómalmai őrölték a muraközi és a balparti szántók gabonáját, kompok, révek működtek rajta melyek összekötötték a két part horvát és magyar népét. A muraparti homokfövenyek a Csallóköz és a Szigetköz mellett a Kárpát-medence második legjelentősebb folyami aranykincsét rejtik, így nem csoda, hogy az aranymosásból még az elmúlt században is nagyon sokan éltek e tájon.

Ma már a folyó elsősorban természeti és turisztikai értékkel bír, s csak néhány újkori kincsvadász vizslatja arany után a partokat. Az osztrák és a szlovén folyószakaszon a vízi turizmus komoly hagyományokkal büszkélkedhet, itt már jó ideje rendelkezésre állnak ennek háttér-infrastrukturális feltételei is. Csónakházak, szépen kiépített kikötők sorakoznak a parton, s képzett túravezetők állnak a turisták rendelkezésére.

A Mura magyarországi szakaszán a sok évtizedes elzártság után a közelmúltban vett lendületet a vízi turizmus. Kialakultak a helyi bázisok – Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Tótszerdahely, Molnári – ahol szervezett módon lehet murai rafting túrákra jelentkezni. Muraszemenyén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egy jól kiépített kikötőt hozott létre, mely fontos állomása lett az itteni túráknak.

A murai rafting igazi családi program. Vele kapcsolatban azonban nem a klasszikus vadvízi evezésre kell gondolni, jóllehet a Mura hazánk leggyorsabb folyóinak egyike, hanem sokkal inkább egy nagyon szép környezetben folytatott kellemes csónakázásra. A biztonság érdekében 10 fős rafting csónakok szállítják a turistákat – de kenuzásra is van lehetőség -, amelyekben gyerekek és felnőttek egyaránt kényelmesen elférnek. Nyáron ivóvíz, sapka, kendő és egy kis harapnivaló mindenképpen ajánlott, de védőfelszerelésről, túravezetésről, transzferről a szervezők gondoskodnak. A magyar-horvát határ jelenleg schengeni határ is, ezért a Mura folyón való túrázás engedélyhez kötött. Az ehhez szükséges ügyintézést természetesen szintén a szervezők végzik el.

A Mura kedvelt horgászturisztikai célpont is, mivel nagyon változatos élőhely, gazdag halfaunával. A főág a folyóvízi horgászok számára ideális helyszín, a mellékágak, illetve a morotvatavak pedig az állóvízi horgászat élményét nyújtják.

A folyó mellett számos, intenzíven halasított kavicsbánya tó található – pld. Muraszemenyén, Tornyiszentmiklóson. Utóbbi – Carp Dream Lake – egy igazi nagyhal birodalom, hatalmas pontyokkal, bérelhető horgászbungalókkal, gyönyörű természeti környezettel.

A közelben kanyargó, gyors folyású, tiszta vízű Lendva (Adovány) folyócska a műlegyes és pergető horgászok kedvelt célpontja. Az itteni vizek azonban nem csak tavasztól őszig nyújtanak felejthetetlen élményt a horgászok számára, hanem télen is. Nem is elsősorban a csukahorgászatra gondolunk itt, bár a helyi víztározók – pld. Szentpéterfölde, Pusztaszentlászló, Kistolmács – , illetve az élővizek ezen a téren is ígéretes zsákmánnyal kecsegtetnek, hanem a menyhalazásra. Ezt a csak télen aktív halat a Kerka folyócska murai torkolatánál érdemes keresnünk.

Vidékünk dombvidéki részén – ahogy arra a fentiekben már utaltunk – több kisebb-nagyobb víztározó létesült. Ezek az állóvizek – pld. Szentpéterfölde, Kistolmács, Pusztaszentlászló, Maróc is jelentős horgászturisztikai potenciállal bírnak. Hogy hol, mikor, mire és milyen módon lehet horgászni, azt pontosan a lenti elérhetőségek valamelyikén lehet megtudni!

Murai vízitúrákkal kapcsolatban érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Kerkaszetkirály Község Önkormányzata
8874 Kerkaszentkirály, Petőfi Sándor utca 2/a
Telefon: (93)576-025
Email: kerkaszentkiraly@t-online.hu

Murai Rafting Vízitúra Egyesület
8863 Molnári Kossuth Lajos utca 26.
Facebook: https://hu-hu.facebook.com/murairafting/

Muramenti Nemzetiségi Területfejlesztési Társulás
8864 Tótszerdahely, Zrínyi tér 2.
Telefon: (93)583-032
Web: http://www.muramenti.eu

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Muraszemenye – Hódvár Vízitúra Kikötő
8229 Csopak, Pf. 4.
Telefon: +36 30 491 0067 (Lelkes András, természetvédelmi őr)
Email: bfnp@bfnp.hu
Web: https://www.bfnp.hu
Tájékoztató a kikötőről és a túraszervezésről

Vidra Vízitúra - Vidra Csoport Bt.
8883 Rigyác, Valéria u. 5.
Vízitúra bolt/iroda: Nagykanizsa, 8800, Fő út 23.
Telefon: +36302164668, +36302385600
Email: info@vidra-vizitura.hu
Web: http://www.vidra-vizitura.hu

A helyi horgászlehetőségekkel kapcsolatos információkat itt találhatjuk meg:

Carp Dream Lake - Tornyiszentmiklós
Web: http://carpdreamlake.com/
Video: https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=N_ztbdJi_GM

Mura Carp Lakes / Muraszemenyei kavicsbányatavak
Web: http://www.bojlistavak.hu/MuraCarpLakes
Web: http://www.muracarplakes.at/mcl/

Kistolmácsi- és Szentpéterföldei tavak
Web: http://www.zalaerdo.hu/hu/horgaszat-2.html

Pusztaszentlászlói-tó
Web: http://pusztaszentlaszloito.hu/

Tótszerdahelyi-tó
Web: http://www.bojlistavak.hu/Szerdahely-to

Információk a zalai (bennük a helyi) horgászvizekről:
Web: http://www.horgasz.hu/page/500/megye/zala/html/horgaszvizek.html

A Murával kapcsolatos hasznos, érdekes internetes tartalmak:

http://www.amazon-of-europe.com/
https://www.bfnp.hu/hu/muraszemenye-hodvar-vizitura-kikoto
http://funiq.hu/2777-mura-foly%C3%B3
http://www.horgasz.hu/page/50/art/153/html/mura-folyo.html



KAPCSOLAT

Amennyiben kérdése, javaslata, ötlete lenne, keressen minket elérhetőségeinken!

Elérhetőségeink