Térségünk
Murafölde - Mura Régió

Murafölde - Mura Régió

Turisztikai értelemben – kis túlzással - az a vidék nem létezik, amelynek nincs egy, a helyi értékeket megjelenítő, összefogó neve, ami pozitív benyomásokat kelt az emberekben pld. Balaton-felvidék, Erdély, Őrség. Be kell, hogy valljuk, hogy a mi vidékünk most még fehér folt a hazai idegenforgalom térképén!

Pedig hát szép, gyönyörű, nekünk a világon a legkedvesebb – ez nem vitás, de az is igaz, hogy alig ismert. Így van ez annak ellenére is, hogy mindazokat, akik ellátogatnak Zala megye DNY-i részébe, szinte kivétel nélkül megérinti a táj szépsége.

Hogy miért van ez így? Nyilvánvalóan számtalan oka van ennek, de az egyik egész biztosan a nagy fokú változatosság. Tájföldrajzi, etnikai, kulturális szempontból ugyanis nagyon sokszínű ez a vidék. Itt találkozik a magyar, a horvát és a szlovén kultúra, itt simul bele a Mura asztallap simaságú árterébe az Egerszeg-Letenyei dombság hullámos vonulata. Ez a vidék az ahol a jó zalai agyag miatt nyáron is zöldellnek a rétek és a mezők, ahol hatalmas erdőrengetegek között apró falvak bújnak meg, s közelükben a dombhátakat szőlőhegyek koszorúzzák. Ahol ezüstös törzsű bükkfaóriások merednek az ég felé, lábuknál kis patakok szaladnak a sebes Murába, s regék, mondák, mesék, legendák, anekdoták misztikuma itat át minden talpalatnyi földet. Ilyen a mi szülőföldünk, otthonunk!

Azt, hogy ezt a szépséget mindenkivel meg tudjuk osztani, az is kell, hogy legyen egy név, ami egységbe foglalja mindezt! Az ezzel kapcsolatos munkát már évekkel korábban elkezdtük, ekkor hívtuk életre ugyanis a horvátországi Muraköz megyével karöltve a Mura Régiót, mint határon átnyúló egységes térséget. Ennek a próbálkozásnak nagyon sok pozitív és negatív tanulsága volt, melyek közül a legfontosabb talán az, hogy fel kellet ismernünk, hogy egy születőben lévő térség, annak természetes központja –esetünkben Nagykanizsa – nélkül, viszonylag kis területre koncentráltan nem tud hosszú távon eredményesen megjelenni az idegenforgalmi piacon. Szerencsére a Zala Zöld Szíve HACS törekvései egybe estek Nagykanizsa Megyei Jogú Város ezirányú szándékaival, így új együttműködési lehetőségek nyíltak meg előttünk.

Mindezzel párhuzamosan megszületett a Mura Nemzeti Program, mely a Mura folyó térségének 80 települését – köztük Nagykanizsát és a ZZSZ HACS szinte valamennyi települését – egységes fejlesztési területté fogta össze, s a vidéki értékek megőrzése érdekében forrásokat is nevesített számukra. A Mura Nemzeti program sikere térségünk elemi érdeke, olyan esély, amit nem szabad elszalasztani a megmaradás reményének biztosítása érdekében!

Mivel a program egyik alappilére a helyi gazdaság, ezen belül az idegenforgalom számottevő fejlesztése, így ismét előkerült a közös, egységes brand kérdése. A program célterületének számos gazdasági, önkormányzati és civil szereplője dugta össze a fejét azért, hogy ennek az alapjait lefektesse. E munkának volt az eredménye a Murafölde név megszületése, mely utal a térség meghatározó folyójára a Murára, a sok „földe” végződésű településre, s körbe lengi egy bizonyosa fajta misztikum, ami a vidék egyik jellegzetessége is. Nagyon bízunk benne, hogy Murafölde hamarosan egy működő, ismert brand-é válik, mely vonzó és népszerű attrakciókkal és látványosságokkal teli térséget fémjelez majd.



KAPCSOLAT

Amennyiben kérdése, javaslata, ötlete lenne, keressen minket elérhetőségeinken!

Elérhetőségeink